MENÜ

Áttörést hozhat az idei esztendő a vajdasági magyarság gazdasági életében

A magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítési programjának idei támogatásai elérik a 40 milliárd forintot, a 2017-es esztendő áttörést hozhat a vajdasági magyarság gazdasági életében - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Szabadkán.

Az államtitkár kiemelte, hogy a tavaly elindított program eddig sikeresnek mutatkozott, a vajdasági magyarság gazdasági kilátásai és megmaradása szempontjából óriási változások történtek az utóbbi egy évben. Az első évben két pályázati körben mintegy 2400 pályázót támogattak összesen több mint 4 milliárd forinttal.

A harmadik kört novemberben hirdették meg, és 95 százalékos volt a sikeres pályázatok aránya, ennek alapján néhány héten belül 3799 pályázóval írják alá a szerződéseket, egy-egy pályázó átlagosan 5-6 ezer eurót kap - ismertette.

Néhány héten belül bejelentik annak a 38,5 milliárd forintos nagyberuházási csomagnak a nyerteseit is, amelynek keretében a következő egy évben üzemek, gabonatárolók, valamint zöldség- és gyümölcsfeldolgozók létesülnek. Ez akkora gazdasági fellendülést hozhat, amilyenre évtizedek óta nem volt példa - szögezte le az  államtitkár. Emellett pedig folytatódnak a földvásárlást és a falusi házak vásárlását támogató pályázatok is.

Magyar Levente úgy fogalmazott: a vajdasági magyarság gazdasági helyzete azonnali, bátor és nagyszabású lépéseket kívánt. A magyar kormány a vissza nem térítendő támogatásokkal és kedvezményes hitelekkel a vajdasági magyarság megmaradását támogatja, és már nemcsak kulturálisan és jogilag - a kettős állampolgárság megadásával -, hanem gazdaságilag is tapasztalható a támogatás.

A programot a magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen valósítja meg. Pásztor István, a VMSZ elnöke a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatok három körében összesen 6207 vállalkozó részesül támogatásban. Ők munkahelyeket teremtenek, nyersanyagokat vásárolnak, elindítják a különböző gyártási folyamatokat, amelyekkel hozzájárulnak az ország és a térség gazdasági fellendüléséhez - tette hozzá. Kiemelte, hogy Szerbia nyitott a program megvalósítása iránt, és nem gördít semmilyen akadályt a pályázatok elé.

Pásztor István rámutatott, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési programot a bizalom, a hitelesség, az átláthatóság, a következetesség és a nyitottság jellemzi, emellett a vajdaságiak élvezik a magyar kormányzat támogatását, mert bizonyították, hogy tudnak élni a lehetőséggel.

A gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, Juhász Bálint emlékeztetett arra, hogy az első év feladata a működőképes rendszer kiépítése volt. Mint mondta, olyan rendszert kellett felállítani, amely képes a szerb, a magyar és az uniós törvényekkel összhangban kezelni a programot. Hozzátette, hogy a jól kiépített rendszer a pályázatok megnövekedett számát kezelni tudja.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis-és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.

Forrás: MTI

Elérhetőségek

MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft.

1095 Budapest, Ipar utca 5.
(Down Town Irodaház)

Telefonszám: +36 1 810-1600
Email: info ( kukac ) tradehouse ( pont ) hu
Fax: +36 1 810 1601

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kattintson a nagyításhoz

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk. Rendben